Search
  • liliracmolnar

Alkoholista szülők felnőtt gyermekei

Updated: Mar 29, 2019

Míg a pszichológushoz fordulás megítélésében hatalmas változások mutatkoztak az elmúlt évek során, még mindig vannak olyan, társadalmi tabuk által elfedett témák, melyek továbbra is komoly akadályokat jelentenek az érintettek számára mind a segítségkérésben, mind a múltbeli traumák jelenbeli hatásainak felismerésében. Ilyen az alkolista szülők felnőtt gyerekeinek mindennapi élete is.



Az alkoholizmus ma Magyarországon az egyik legsúlyosabb probléma, melynek közvetlen és közvetett hatásai a terápiák leggyakoribb témái közt szerepelnek. Társadalmi elfogadottsága mégis olyannyira kultúrába ágyazott, hogy szinte nem is tekintjük addikciónak. Az „Ugyan már, mindenki iszik!” felkiáltással bagatellizáljuk a jelenséget, akadályozva ezzel azt, hogy a függőség valódi, pszichológiai következményeit felismerjük.

Amikor megszületünk, még nincs kialakult valóságunk; a szüleink realitása lesz a miénk is. Sajnos, nagyon gyakran amire elég éretté válunk, hogy rájöjjünk, ez nem feltétlenül a jól funkcionáló valóság, addigra a tőlük kapott vált a mi viszonyítási rendszerünkké is.

A függőség mindennapi realitásában élni a család és legfőképpen a gyerekek szempontjából már önmagában is bántalmazottság. Akkor is, ha sosem történt fizikai abúzus. Bántalmazottság azt várni, milyen állapotban lesz a szülő az iskolából hazajövet. Bántalmazottság fülelni, a kamrában szisszen-e az üveg lecsavart kupakja. Bántalmazottság folyton „instant” fedőtörténeteket gyártani a szomszéd megnyugtatására, hogy miért ilyen beteg ma apa/anya. Bántalmazottság állandó éberségben élni, a legkisebb jelekre is figyelni, sosem tudni megnyugodni.

Az alkoholista szülők felnőtt gyerekeinek szinte észrevétlenül az egyik legnagyobb problémát okozó „tünete” az ingerküszöb megemelkedése. A kisgyerek genetikailag arra van „programozva”, hogy szeresse a szülőt, hiszen a szülővel való együttműködése evolúciós szempontból is az életben maradás függvénye. A gyermeki lélek mindig úgy gondolja, a szülő a legjobbat akarja neki - akkor is, ha a épp a saját függőségén keresztül bántja. Annak érdekében, hogy a kapcsolódás továbbra is fenn tudjon maradni a szülővel, tudatalatt felmegy a bántalmazás ingerküszöbe; egyre kevésbé kezdi el észrevenni, ha sérelem éri. Ez a fizikai, pszichológiai túlélés záloga, de felnőtt életükben hatalmas ára van: akár a munkahelyen, akár a magánéletben sokkal később jelzik vissza, ha valami fáj nekik. Ezzel párhuzamosan, a megemelkedett ingerküszöbb miatt a nyugalmat később sokszor összetévesztik az unalommal - a párkapcsolatokban is.

Míg szüleik viselkedésmódját igazolva inkább önmagukban keresik a hibát, a függő szülő(k) mellett felnőtt gyerekek egy másik jellemzője, hogy a szülőben a rengeteg rossz tulajdonság mellett a legapróbb jót is megtalálják – hogy mégis legyen mihez kapcsolódni. Felnőttként gyakran ők lesznek azok, akik a legkiállhatatlanabb főnökkel is jól kijönnek a munkahelyen és akiknek olyan párkapcsolatuk lesz, amire az összes barátjuk azt mondja, „Á, én már rég kidobtam volna!”. Ők azonban nem szakítanak. Megszokták, hogy kell a szemernyi jót értékelni, nem várva érte viszonzást. Hogy kell egy pozitívum kiemelésével elengedni magukban a bántást... Csakhogy a bántásban és a függőségben nem lehet engedni. Nem lehet azt mondani, hogy „Igaz, hogy szeret inni, de attól még olyan jó szakember.”, mert a függőség sosem azonos súllyal esik latba. Ráadásul, sosem magánügy; mindig érinti a környezetet is. Ugyanis minden függőség egyfajta kapcsolódási zavar. Senki nem azért iszik, mert szereti a whiskey ízét. Hanem mert a whiskey egy biztos pont; „ha én nem hagyom el a whiskey-t, ő se fog engem...”, ezáltal sokkal kiszámíthatóbb, mint az emberek. Ha valaki nem tud az emberekhez kapcsolódni, kapcsolódik helyette a függőséghez. Ebben felnőni pedig azt jelenti, hogy a gyerek hozzászokik, hogy ő legjobb esetben is csak a második helyen lehet. Mindegy, mit csinál, a függőség úgyis megelőzi.

Az alkoholista családban felnőtt gyerekek életében emiatt tudnak később olyan helyzetek kialakulni, melyben ők maguk is függő/bántalmazó társat, környezetet „választanak”. Mindezt teljesen tudatalatt. A racionalitás mentén azt feltételeznénk, hogy aki függőségben nőtt fel, biztos másra vágyik. Tudatosan valószínüleg így is van, de az emberi psziché legtöbbször nem a tudatosság mentén működik; az ismeretlen helyzet bizonytalan, míg a megszokott: ismerős. Akkor is, ha fáj.

Az alkoholista szülők felnőtt gyerekeivel szemben ülve terápiás tapasztalat, hogy a függőségből kijönni, akkor is, ha nem saját, kémiai függőségről van szó, az egyik legnehezebb dolog az életben. A legfájdalmasabb rész benne pedig pont az, hogy csak ezt ismerik. Minden terápiás folyamat akkor tud hosszútávon sikeres lenni, ha a történtekkel kapcsolatban először létre tud jönni egy kognitív megértés, majd sikerül az élményt érzelmileg is átdolgozni, végül pedig megvalósul a tudatos viselkedésváltozás – nagyon gyakran ez utóbbi a legnagyobb kihívás. Mert hiába értünk, érzünk valamit, mindennap újra és újra az ismeretlen mellett dönteni, nagyon nehéz. Ehhez rengeteg erő, idő és türelem kell. Terápiában és azon kívül is.

A függőségből kivezető utat legjobban talán a mélytengeri búvárkodás analógiája írja le: ahhoz, hogy nagyobb nyomású térből kisebb nyomásúba tudjunk érkezni, felfelé haladva adott távolságok után mindig meg kell állni; nem lehet egy bizonyos időnél gyorsabban elhagyni a mélységet. Fokozatosan kell hozzászoknunk az új helyzethez, hogy a végén biztonságban, egészségesen tényleg levegőhöz jussunk.

Rácmolnár Lili pszichológus

A cikk szerkesztett változata 2017. október 18-án jelent meg a www.wmn.hu-n.

0 views

©2020 by the therapy