Az anyukám ápolónő volt a gyermekonkológián. Ha egy betege jobban lett, örömében almás pitét sütött az egész osztálynak, de ha egyiküket elvesztette, napokig nem lehetett hozzá szólni. Ha a segítő minden kudarcot magára vesz, beleroppanhat. 3 + 1 segítő mesélt nekünk szakmáról, esetekről, túlélési stratégiákról. Hufnágel Gabriella írása.
Pelbát Gergely, pszichológus
Gergely a Kék Pont Alapítvány munkatársa, ahol szerhasználóknak tart egyéni tanácsadást.
„Korán észrevettem, hogy ösztönösen szeretnék ráhangolódni mások igényeire, de sokáig nem tudtam, mi akarok lenni – kezdi Gergely. – Első helyen fogorvosnak jelentkeztem, végül pszichológiára vettek fel. Az egyetemen teljesíteni akartam, emiatt szorongtam, aztán egy nap arra ébredtem, nem tudom, mit kéne máshogy csinálnom, de ahogy most élek, nem tesz boldoggá. Hittem, ha beleugrom különböző élethelyzetekbe, az változást hoz, ezért a barátnőm tanácsára elkezdtem önkénteskedni: hat éve vagyok a Kék Pontnál. A tűcsereprogram volt az egyik legismertebb projektünk, ami egy alacsony küszöbű ártalomcsökkentő program. A megközelítés logikája az, hogy egy cukorbeteget (bár nem szabad édességet ennie, mert az súlyosbítja a betegségét) nem ítélünk el, ha karácsonykor bejglit eszik, hanem együtt érzünk vele, és elfogadjuk a tényt: képtelen betartani a diétát. Neki abban lehet segíteni, hogy mérsékelje a cukorfogyasztását. Ha ezt a szerhasználatra vetítjük, akkor van, aki úgy dönt, hogy függőként éli az életét, de nem megszégyenítjük, hanem elfogadjuk, és próbáljuk csökkenteni az egészségügyi, társadalmi következményeket. Ezért osztottunk steril tűket, hogy a kliensek ne fertőzzék meg se egymást, se a környezetüket.”
A tűcsereprogram bezárása után az alapítvány megújult, így a felépülésközpontú modellre kezdtek fókuszálni. „A kliensek főként marihuánahasználatért jelentkeznek tanácsadásra a rendőrségi intézkedések miatt. Emellett 2010 után megjelentek a dizájnerdrogot használók is, mert ezek erősebb, gyorsabban ható szerek, amelyek sok embert bedaráltak – magyarázza a férfi . – A drogpiac mára kezd kettéválni: a szerény jövedelműek vagy a szegregátumban élők dizájnert használnak, míg a tehetősebbek kezdenek visszatérni a régi klasszikusokhoz (pl. speed, ecstasy). Itthon a fő halálozási okokat előidéző helytelen táplálkozást, a kevés testmozgást vagy a legális szerek (cigi, alkohol) használatát elfogadjuk, hiszen nem lehet mindenki »atléta«, de amint illegális szerekről beszélünk, könnyebb hibáztatni a drogosokat, hogy a kialakult helyzetről ők tehetnek. A kettős diagnózist kapók helyzete nehezebb, mert a szerhasználat mellett az érintettek súlyos érzelmi megterheléssel is küzdenek. Egy kliensemnek családi problémái voltak, a környezete kihasználta, hajléktalan lett. Próbáltam bejuttatni a pszichiátriára, de nem vették fel, mert orvosi igazolásra lett volna szüksége arról, hogy nincs fertőző betegsége, ami érthető, így elsétáltam vele a hajléktalanszállóra, ahol ebben tudnak segíteni, de ott meg a pszichiátriai ellátásáról kell bemutatnia igazolást. Jó hír viszont, hogy a Nyírő Gyula Kórházban most nyílt kettős diagnózisú felépülőkre specializálódott ellátási lehetőség.
A szerhasználat elhagyása gyakran csak az első lépés, ami szörnyen nehéz. Gondoljunk egy egyszerű életmódváltásra: ha mindenki eldöntené, holnaptól heti háromszor futni jár, vajon hányan buknának bele? A szerhasználat is ilyen: a változás nem könnyű, de ha sikerül, újabb érzelmi és fizikai megpróbáltatások jöhetnek. Azt látom, hogy termelésre fókuszáló társadalomban élünk, ahol hasznosnak, hatékonynak kell lenni. A függőséggel élő sokszor kiváló munkaerő, mert mindent magára vállal. Talán radikális vagyok, de én senkitől nem várom el, hogy józan életet éljen. A felépülőt tájékoztatni kell, hogy a függőségének milyen következményei lehetnek, de ő dönt. Óriási igény van rá, hogy a felépülők problémáit meghallgassa valaki, de figyelnem kell, hogy ne vállaljam túl magam. Sokat segít, hogy szupervízión átbeszéljük a szakmai dilemmákat, nehéz eseteket, de úgy érzem, az utóbbi két évben nem sikerült elégszer nemet mondanom, ezért az összekuporgatott pénzemből nemrég elmentem négy hónapra Ázsiába. Azt éreztem, ha nem akarok kiégni, szünetet kell tartanom. Időnként a folytatáshoz szükség van a megújulásra.”
A cikk teljes terjedelemben a Nők Lapja Psziché 2019/5. lapszámában jelent meg.