To the Bone

Zubány Emese filmajánlója

A To the Bone lehengerlően élethű bepillantást ad az anorexiával küzdők világába, különös figyelmet szentelve a hozzátartozók megélésére is. Utóbbi azért fontos, mert a családnak hatalmas szerepe lehet a gyógyulásban, azonban gyakran ők állnak értetlenül az előtt, miért okoz ekkora gondot egy ennyire prózai dolog: az evés. A film rendkívüli érzékenységgel mutatja be, hogy az étel általában csupán a jéghegy csúcsa.


A film rendezője, Marti Noxon maga is megvívta harcát az anorexiával és a bulimiával, így a film részben önéletrajzi eseményeken alapul. Ugyanígy a főszereplőt játszó Lily Collins is evészavaros volt tinédzserkorában. Minden bizonnyal ez a sajátélmény is hozzájárult ahhoz, hogy a film ennyire realisztikus, emberi és nem mentes egy jó adag fekete humortól sem.


Az első képkockákon egy kórházi folyosó sejlik fel, végtelenül vékony fiatal lányok sziluettjeivel. Egy evészavaros lányoknak szóló csoportfoglalkozáson rögtön az elején megpillanthatjuk azt az érzelmi turbulenciát, amellyel nap mint nap küzdenek. A főszereplő, a 20 éves Ellen számos bentlakásos kezelésen vett már részt súlyos anorexiája miatt, és épp most küldték haza a legutóbbiról is az együttműködés hiánya miatt.


Miután visszaköltözik a családjához, a mostohaanyja újabb kezelést talál Ellen számára az egyedi módszerekkel dolgozó Dr. Beckham (Keanu Reeves) programjában. A pszichiáter félelmetes őszinteséggel nyit az első találkozáskor, amikor meglátja Ellen csontsovány hátán a megszállott felülésekből származó zúzódásokat és a karján megjelent szőrréteget, amely a zsírszövet hiányában próbálja védeni testét a kihűléstől: „Ha így folytatod, egy nap nem fogsz felébredni. És nem foglak kezelni, ha nem akarsz élni.”


Az életkedv hiánya és a beszürkült érzelmi világ az anorexia egyik legsötétebb oldala. A gyakran párosuló depresszió és ebből adódó öngyilkosság miatt pedig az egyik legnagyobb halálozási aránnyal járó mentális betegség. Ezért aggódik annyira Ellen családja is érte, aki végül rászánja magát, hogy elkezdje a legalább 6 hetes programot.

Utóbbi nem kórházban, hanem egy átlagos házban működik, ahol hat, különböző evészavaros (bulimia, anorexia, falászavar) fiatal él. Különösen fontos, hogy az öt lány mellett találkozhatunk egy fiú pácienssel is. Az evészavarokkal küzdők legnagyobb százaléka nő, azonban napjainkban egyre gyakoribb a férfiak körében is, akiknél a sztereotípiák miatt később észlelik a betegséget, ezért sokkal rosszabb lefolyása lehet.


A csoportterápiás ülések, a közös étkezések és a szabadidős foglalkozások során fokozatosan bontakoznak ki előttünk a történetek és szemtanúi lehetünk annak, hogy bár vannak közös vonások és diagnosztikus kritériumok, mégis minden anorexiás esete egyedi. 

Az evészavarok kezelésében nagyon fontos szerepe van a rendszerszemléletnek és a családi dinamikának. Így bepillantást nyerhetünk egy viharos családterápiás ülésbe, amely kudarcba fullad Ellen családjával.


Végül Ellennek is szembe kell néznie azzal, hogy senki nem találhatja meg helyettünk az okot arra, hogy élni akarjunk. Támogathatnak és ott lehetnek mellettünk mások, de nem menthetnek meg sem a világtól, sem önmagunktól. Csupán mi határozhatjuk meg, számunkra miért érdemes élni. Akkor is, amikor fáj.


Szívmelengető és megterhelő egyszerre ez a film, de a szereplők sokszor betegségük legfájóbb pontjain is képesek nevetni. Azonban az az önutálat és cinizmus, amely Ellenből árad, nem könnyíti meg a helyzetet. Ugyanakkor páratlan példája annak, mi történik, ha az erőforrásainkat nem arra fordítjuk, hogy harcoljunk magunkkal, hanem hogy visszatérjünk a felszínre a legnagyobb mélypontokból is.



A film megtekinthető a Netflix műsorkínálatában. Megrázó képsorokat tartalmaz.

 

©2020 by the therapy