Barnás Ferenc: Életünk végéig

Bagi Renáta könyvajánlója

Barnás Ferenc műveiben mindig is izgalmas keveredés volt az életrajzi elemek és a fikció közt, s mint ilyen esetekben gyakran, szeretjük úgy hinni, a történet inkább igaz, mint a képzelet műve. Ebben nincs is nehéz dolgunk: a történet szereplői, a családtagok, a Mester utca, a korhangulat annyira közeliek, felismerhetőek, hogy az olvasó szinte rámutat a könyv lapjaira: „De hiszen én ezt/őt ismerem!”.


A történet egy tizenegy gyermekes család felnőtt gyermekeinek élete, amelyet az egyik testvér, Sepi szemszögéből követhetünk. Életközépi válság, egy függetlenségéhez ragaszkodó férfi gondolatai, amibe be-be gyűrűznek a valóság prózai, olykor lelombozó, profán, általános elemei: a hétköznapok nehézségei.


A könyv nem épít csattanókra, levonható nagy tanulságokra. Legnagyobb terápiás ajándéka az a mély azonosulás, amit életének egyes részeivel átélhetünk. A kimondatlan sérelmek, évtizedek óta eszkalálódó konfliktusok családon belül. Egymással évekig nem beszélő családtagok, a soha vissza nem fizetett kölcsönök, kínos élethelyzetek tűpontos narratívája, mind olyan, amilyeneket jó eséllyel magunk is átéltünk már.


Tizenegy ember, tizenegy teljesen különböző karakter és életút, melyekben magunkra, vagy családtagjainkra ismerhetünk, s talán jobban megérthetjük, megismerhetjük őket. Miért mondunk, vagy nem mondunk ki dolgokat? Tisztelet? Félelem? Beleszólhatunk-e a másik életébe, csak mert családtag, vagy a közöny nem csupán idegenekkel szemben él bennünk, hanem a közelállókkal is?


„Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond.” - tartja a mondás és ez, tapasztalatom szerint, a családra éppúgy igaz. Minél több tag van a családban, akár élnek még, akár nem, annál nagyobb az a rendszer, amibe beleszületünk. Minták, melyeket követünk, traumák, sorsok, melyek hatnak ránk. Ha valódi önmagunk megtalálására is törekszünk, akkor életünk egy pontján érdemes ezekkel szembenézni. Megtagadni nem tudjuk azt, ahonnan érkeztünk és nem is tanácsos. A családi narratíva ismerete, közös pontjaink, örökségünk elfogadása és beépítése a személyiségünkbe az egyik legnehezebb és legfontosabb feladatunk az életben. Bármennyire is szeretnénk időnként, nem megkerülhető, s ez gyakran dühöt, ellenállást is hoz magával. Szembesülnünk kell azzal, hogy nem mindenről dönthetünk – van, amit készen kaptunk, ez maga a családunk. Ám, ha a folyamatos harc helyett az elfogadás mellett döntünk, végig kell lépkednünk a gyász lépcsőin is. Elfogadni a sérüléseket, a hiányokat, a veszteségeket, a nem létező lehetőségeket. Majd, büszkének lenni mindarra, amit nekik köszönhetünk, amit tőlünk tanultuk és amiért végsősoron azok lettünk, akik ma vagyunk.


Az Életünk végéig egyik olvasata a kelet-európai filozófus élete, aki, hogy megőrizze függetlenségét, biztonsági őrként dolgozik. A férfi, akit gyötörnek a hanyatló test gondjai, múltjának elvarratlan szálai, az egzisztenciális bizonytalanság. A másik olvasat Sepi szemén keresztül egy nagy család története, a kapcsolatok, viszonyok pozitív és negatív oldala, örömökkel és fájdalmakkal.


Bárhogyan is olvassuk, a történet egybeforr és kerek egészet képez, csak úgy, ahogyan az életünk – nehézségekkel és néhány valódi, örömteli pillanattal.



A regény 2019-ben jelent meg a Pesti Kalligram Kft. gondozásában.

 

©2020 by the therapy