Andre Agassi: OPEN
Rácmolnár Lili könyvajánlója
Nem olvasok önéletrajzokat és mindegy, hány teniszmeccset nézek végig, a mai napig nem tudom elmondani az alapszabályait. Ez mégis az egyik kedvenc könyvem.
Mert nem a teniszről szól és bár rengeteg érdekes háttérinformáció van benne, nem is Andre Agassiról szól. Ez a könyv az Életről szól.
A tenisz alapelemei (előny, adogatás, hiba, elvétel, love) a mindennapi létünkhez kapcsolódó szavak, mert minden mérkőzés maga az élet, kicsiben. És bár az életben pont az a legszebb, hogy nincs két ugyanolyan belőle, Agassi teniszén keresztül mégis előtűnik egy út, mely valamennyire mindannyiunké – akkor is, ha nem vagyunk világhírű sportolók.
Így kezdődik: „...Hivatásos teniszjátékos vagyok, bár gyűlölöm a teniszt.”.
Hogyan lehet harminc évig csinálni valamit, amit az ember gyűlöl? Egy rossz munkahelyen egy nap is borzalmasan hosszúnak tűnik, hétfőn már a pénteket várjuk, de leginkább a csodát, hogy valaki/valami kiment majd belőle minket.
Agassi 14 évvel a visszavonulása után is olyan bajnoki címek tulajdonosa, mint senki más a világon. Hogyan lehet ráadásként ennyire sikeresnek lenni valamiben, amit az ember gyűlöl?
A válasz: önmagunk megismerésével.
Van egy olyan “trükkös” dolog a személyiség fejlődésében, hogy az bizony, nem akkor fejlődik, amikor minden jó és épp a cappuccinónk mellett ülünk egy szerda délután. A személyiség legtöbbször a nehézségeken keresztül fejlődik. Az ember önmagát a küzdelmekben ismeri meg igazán. Az, amit megvívok magamban, örökre az enyém lesz.
Lelki fejlődésünk során azonban vannak olyan krízisek is, amelyek természetesek; a továbblépés érdekében mindannyiunknak keresztül kell mennünk rajta. A probléma pedig olyankor adódik, amikor ezek valamiért kimaradnak. Ilyen a korai zárás esete is, amikor a kamasznak/fiatal felnőttnek az lenne a dolga, hogy az identitása kialakításáért rettentő csatákat vívjon, de ha beleszületik például egy többgenerációs orvos családba, semmilyen csata nem jön, mert a kérdés, hogy mi lesz belőle, fel sem merülhet. Akkor sem, ha ez nem az ő választása, nem az ő identitása.
Agassi örmény családja Iránból menekült Amerikába és teniszedző apja mindent egy lapra tett fel: a fiukra, aki kivételesen tehetségesnek bizonyult – valamiben, amit mindig is gyűlölt.
Bármilyen élményről legyen is szó, a rosszat, a fájdalmasat mindig próbáljuk megúszni, vágyteljesítő világunkban igyekszünk csak a jóra koncentrálni. Amikor azonban olyan élethelyzetbe kerülünk, amit nem lehet többé el-, meg- és kikerülni, két választás tárul elénk: vagy beleroppanunk, vagy pszichológiai értelemben növekedni kezdünk belőle.
A lelki növekedés pedig csakis úgy lehetséges, ha értelmet és saját válaszokat találok. Abban, amit csinálnom kell és abban,
amiért csinálnom kell.
Az élet talán legnehezebb dolga, hogy az utat senki nem tudja helyettünk végigjárni és megtapasztalni. Az én belső válaszaim nem születhetnek meg más lelkében. Az én életemet nem tudja más meg- és leélni, mert nekem kell. Azzal, amim van, abból, ami adatott.
A könyv arról a sikeresen megvívott belső küzdelemről szól, ami Andre Agassi-t végül nem csak a világ egyik legsikeresebb sportolójává tette, hanem 30 évvel később egy önazonos, boldog emberré is.
A megélt nehézség mint növekedési lehetőség most, a koronavírus okozta krízis idején aktuálisabb kérdés, mint valaha.
A könyv magyar fordításban 2011-ben jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó Kft.-nél.