Ványi Dániel
pszichológus, személyközpontú tanácsadó
Pszichológusként több területen kipróbáltam már magam: dolgoztam kutatóként, addiktológiai tanácsadó központban és iskolapszichológusként is. A Rogers Központ Alapítvány csapatának tagjaként számos személyközpontú encounter csoport facilitálásában részt vettem – ez olyan önismereti csoport forma, amely az autonómiát és egyenrangúságot helyezi középpontba.
Hogyan dolgozom segítőként?
Tapasztalataim szerint az emberekben legtöbbször (sőt, talán mindig) megvannak az erőforrások elakadásaik meghaladására, ugyanakkor ezekre néha nehéz egyedül rálelni. Ilyenkor lehet hasznos a segítő beszélgetés.
Önismereti segítőként arra törekszem, hogy odafigyeljek a hozzám fordulóra, amennyire lehetséges megértsem, hogy mit él át, és elfogadjam olyannak, amilyen éppen, az adott pillanatban. Néha a saját nézőpontomat vagy érzéseimet is megmutatom a másiknak, mert azt gondolom, ez segítségére lehet önmaga felfedezésében, és abban, hogy változásokat éljen át a nézőpontjában, érzelmeiben, reakcióiban. Törekszem rá, hogy nyitottan és őszintén legyek jelen a kapcsolatban.
A saját életét, élményeit mindenki önmaga ismeri a legjobban, így nem tudom megmondani egy másik embernek, hogy neki mi lenne a jó (döntés, irány, cél, stb.). Viszont segíthetem abban, hogy mindezt saját maga számára felfedezze.
Tevékenységem egészségügyi értelemben nem gyógyítás. A hozzám fordulókat életfolyamatuk elakadásainak meghaladásában, személyes és önismereti fejlődésükben támogatom.
Elérhető programjaim:
Pszichológiai konzultáció
Elérhetőségem: